Végre egy új fejezet!

Szép madárcsicsergős jó reggelt kívánok mindenkinek! :-) Visszakaptam a pendrivom... és lesz is mit mesélnem a tegnapi napról.... De most inkább néhány "kiéhezettnek" egy újabb fejezet! ^^

"Gyilkos mondat: Legyünk csak barátok!”

  -Nem reagáltad te ezt egy kicsit túl? – kérdezte Patrícia a lépcsőn ülve, amikor délután nálam járt a virágboltban. Éppen jeges teát kortyolt egy flakonból szívószálon keresztül.

  -Elképzelhető – még mindig restelltem magam, amiért annyira kikeltem magamból Krisztiánnal szembe… szinte indokolatlanul.

  -Nem, én biztos vagyok benne. Szerintem bocsánatot kellene kérned tőle.

Mélyet sóhajtottam. Tudtam, hogy igaza van, de elképesztően nehéz volt beismernem hangosan.

  -Hívd fel – unszolt Patrícia.

  -Nem! – határozott válasz tőlem. – Nem akarok hülyét csinálni magamból!

  -Azzal, hogy beismered, hogy túlreagáltad a dolgot?

  -Igen.

  -De hát… Magda, te voltál a hülye.

  -Tudom! – morogtam, s a kelleténél kicsit erősebben tettem le a cserepes virágot az állványra. Ettől a fa és vasszerkezet vészesen megingott és majdnem rám borult minden tartalmával együtt.       

  -Látod… még az Isten is azt akarja, hogy beszélj vele – fedett meg barátnőm a mutató ujjával. – Ez égi jel.

  -Nem, ez figyelmetlenség – hárítottam. Én, aki egyre jobban a spirituális dolgok felé fordultam a hónapok során.

  -Na jó, nem beszélsz vele. Akkor mégis mit akarsz csinálni?

  -Majd úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Kedves leszek, mosolygok…

  -Struccpolitika. Gratulálok. Ez nem te vagy.

  -Miért?

  -Mert úgy sem bírod ki, hogy meg ne beszéld vele – ingatta a fejét Patrícia. – Én akkor is azt mondom, hogy hívd fel még ma.

  -Ma semmi képpen nem fog menni – csóváltam a fejem, s zavaromban a fülem mögé tűrtem egy elszabadult kósza hajtincset. Miután Patrícia csak felvonta egyik szemöldökét, várva a folytatást, meg is kapta. – Ma Ákossal találkozom.

  -Na, jelentkezett végre?

  -Igen. Tegnap éjszaka küldött egy SMS-t, hogy hétkor legyek a Főtéren.

  -Szerinted végre döntésre jutott veletek kapcsolatban?

  -Nagyon remélem, elvégre egy teljes hónapja volt rá. Viszont akármi is lesz, ma nem menekül.

Patrícia kajánul vigyorgott. – Azt hiszem te valamit nagyon is a fejedbe vettél.

  -Bizony. El fogom csábítani, ha törik, ha szakad!

  -Húha… - Patrícia vigyora kicsit alább hagyott. – Ez elég fenyegetően hangzott. Csak nem felébredt benned a fenevad?

  -Nem most, már néhány hónapja, csak szende szűzként meghúztam magam. De már elegem van. Eljutottam arra a pontra, hogy szexet akarok! Nem azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy kivel. De most már vágyom a testi érintésre. Egyszerűen szükségem van rá. Kezdek bekattanni! Már agresszívvá váltam. Apám a megmondhatója. Néha elég csúnyán visszavakkantok, ha kér valamit. És tudom, hogy a kielégítetlenség miatt van.

  -Értem én, és át is érzem, de miért pont Ákossal, amikor itt van Krisztián? És láthatóan oda van érted.

Újabb mély sóhajtás a részemről. – Kérlek, ne nézz emiatt ribancnak, de egyszerűen nem akarok úgy meghalni, hogy ne tudjam meg milyen a szex Hanzséros Ákossal. Tizenéves korom óta égek a vágytól, hogy megtudjam. És most, amikor belenézek a tükörbe, azon a kiéhezett dögön kívül, egy olyan nőt látok, aki van annyira vonzó, hogy elérje, amit akar. Rossz ember vagyok, hogy ilyeneket mondok? – kérdeztem kicsit elbizonytalanodva. Ez nem én voltam. Emlékeim szerint még soha az előtt nem tettem olyan kijelentéseket. Senkivel sem akartam mindenáron lefeküdni. És, ha jobban belegondolok mással még nem is feküdtem le, csak egyetlen férfival! Ideje lépni!

  -Nem, nem vagy rossz ember. Csak kicsit kétségbeesett. Én nem mondom azt, hogy ne tedd meg. De azért beszélj Krisztiánnal. Én még mindig több esélyt adnék neki, mint ennek az Ákosnak, aki már háromszor kosarat adott, mert képtelen döntést hozni az életében.

 Patrícia, hiába volt csupán húsz éves, telibe találta a helyzetet. De hálás voltam érte, hogy nem prédikált. Azt hiszem, ő teljesen megértett.

  -Azért majd mond el, hogy hogyan sikerült az este – eresztett meg egy újabb gátlástalan vigyort fekete hajú barátnőm.

*****

  Egész délután a beszélgetésünkön járt az agyam. Beszéld meg vele, beszéld meg vele, beszéld meg vele! Végül már csak azért vettem elő a mobilomat, hogy azok az átkozott hangok, melyet papagáj módjára mondták a magukét, elhallgassanak a fejemben! Előkerestem a telefonkönyvemből Krisztián telefonszámát, s egy mély levegőt véve már meg is nyomtam a tárcsázó gombot. Néhány pillanat múlva kicsengett. Ugyan akkor abban a pillanatban a hátam mögül is rákezdett egy telefon. Ijedtemben majdnem eldobtam a készüléket.

  -Szia, ne haragudj, később visszahívlak, éppen virágot veszek – hallatszott a hátam mögül és a fülemben is egyszerre.

Megfordultam. Krisztián állt a pultnál, fülén a saját telefonjával. Én elvettem az enyémet és bontottam a vonalat.

  -Vicces – morogtam, s képtelen voltam oldottan viselkedni. Szégyelltem magam, s így a sértettség álarca mögé bújtam.

  -Te hívtál. Én csak reagáltam – mondta, s láttam rajta, erősen gondolkodik, hogy merjen e viccelődni, vagy saját testi épsége érdekében maradjon komoly. De úgy tűnt, hogy képtelen volt meghazudtolni önmagát. – Reméltem, hogy nem talállak harapós kedvedben. Ha gondolod, visszajöhetek később, miután más ártatlan vevőkön már kitöltötted a dühödet.

  Tudtam, hogy viccnek szánja, de mégis telibe talált. Jobban elszégyelltem magam, s végül már nem akartam elrejteni az érzéseimet.

  -Krisztián… én bocsánatot szeretnék kérni a tegnap esti viselkedésemért. Igazából fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Csak úgy kijött. Nem is gondolkodtam – pedig tudtam, s mondandóm közben is csak a pultot kapargató ujjamat figyeltem.

  -Semmi baj. Tudom, hogy temperamentumos vagy. Csak fogalmam sem volt, hogy hogyan reagáljak. Azért még nem kiabáltak velem, mert nem siettem el semmit egy nővel.

  -Szóval… te valóban udvarolni szeretnél nekem? – félénk mosoly bujkált a szám szegletében. Furcsának tűnt a helyzet. Isten igazából még senki sem udvarolt nekem igazán.

Balázs anno kijelentette, hogy akar engem. Feltett szándéka, hogy meghódítson, s a vérmérsékletem ismeretében, túl sok dolga nem volt. Most azonban félénk voltam. Sebezhetőnek éreztem magam, s időt akartam hagyni a dolognak. Talán valóban igaza volt Krisztiánnak tegnap éjjel. Ha ott, akkor a kapuban addig próbálkozom, amíg rá nem veszem, hogy szexeljen velem, mert semmi képpen nem neveztem volna szeretkezésnek, amire vágytam, biztosan megbántam volna. Miért kellene mindent elsietni? Miért nem érhet meg a dolog? Miért ugorjunk azonnal az ágyba? Mondja ezt egy olyan nő, akinek feltett szándéka volt aznap este, hogy lerángassa a ruhát egy férfiról és ágyba bújjon vele! Csodás!

  -Igen. Megfordult a fejemben. De ez rajtad is múlik – mosolygott Krisztián.

  -Nos… ez igaz – bólintottam.

  -Akkor? – újabb vigyor Krisztián részéről. – Megengeded, hogy udvaroljak neked?

Kicsit még rágódtam… elvégre… Ákos beszélni akart velem, és ki tudja mire jutott… mert, ha igent mondok Krisztiánnak, és utána az esti találkozón kiderül, hogy Ákos, aki után évek óta ácsingóztam mégiscsak szeretne tőlem valamit, akkor pofára kell ejtenem ezt a kedves férfit. De, ha Ákos ismét megálljt jelez, akkor pedig hiába koptattam le őt. Újabb mély sóhaj. Próbáltam köztes megoldást kitalálni, miközben egy pici, három szál rózsaszín rózsából álló kis csokrot készítettem Krisztiánnak. – Kaphatok néhány nap haladékot? Még el kell rendeznem pár dolgot az életemben.

  -Természetesen – bólintott a férfi. – Eddig is türelmes voltam.

Erre újra felkaptam rá a tekintetemet. Mióta próbálkozhat már? Nem mertem megkérdezni. Inkább elhessegettem a felszínre törő gondolatokat, képeket, emlékeket.

  -Köszönöm. Készen is van a kis bokrétád – fordítottam felé az asztalon, hogy könnyedén meg tudja majd fogni, közben kifizette. – Valakinek születésnapja van?

  -Nem – csóválta a fejét Krisztián már félig az ajtóból visszanézve.

  -Akkor?

Megcsörrent a mobil telefonja. Látszott az arcán, hogy a háta közepére kívánja az illetőt, mikor meglátta a kijelzőn a nevet. – Szia. Igen, tudom, nem felejtettem el. Igen, tudom, hányszor mondjam még, hogy ha egyszer megígértem… miért nem… - sóhaj, a hívó fél belé fojtotta a szót. Krisztián beletörődően felsóhajtott. – Megyek már – mondta végül, majd fejét csóválva bontotta a vonalat.

 Én kérdőn néztem rá.

  -Mi a baj?

  -Semmi különös – legyintett. – Csak megígértem valamit korábban, és be akarják hajtani rajtam. Tudod, a becsületemre eléggé kényes vagyok. Ha a szavamat adom… úgy is tudod hogyan értem.

  -Igen – bólintottam, s bár a gyomrom finom ugrálása már figyelmeztetni próbált, hogy ne tegyem fel a bennem motoszkáló kérdést, „amit nem tudunk, az nem is fáj” alapon, de mégis feltettem… - A virágnak köze van ehhez az ígérethez?

  -Valóban tudni szeretnéd? – Krisztián tekintetében volt valami figyelmeztető jellegű, hogy innen még visszatáncolhatok. De mindig is konok voltam. Hiába figyelmeztettek, hogy forró a kályha, én csak azért is megöleltem, mert ameddig nem tapasztaltam, hogy fáj, addig senkinek semmit sem hittem el semmiről! Hát… tessék!

  -Igen.

  -Igen, köze van hozzá. Megígértem két héttel ezelőtt, hogy találkozom egy lánnyal – igen, valóban ott volt a megbánás a tekintetében! Nem képzelődtem. Mégis nehezen jutott el a tudatomig.

 Szóval ma este mással is randizik! Körülbelül ennyit voltam képes felfogni a hallottakból. Egy pillanatra szíven ütött. Tehát udvarolni szeretne nekem, de mégis találkozik egy másik nővel, akinek még virágot is visz! Hogy mi van?!

  -Értem – de csak ennyit bírtam kinyögni, s igyekeztem olyan arcot vágni, mint akit abszolút nem érdekel a dolog, pedig belül vonyítottam! De mitől? Mégis honnan vettem a bátorságot? Én még azt sem mertem beismerni neki, hogy az én életemben is aznap este fog eldőlni valami fontos dolog. Ami természetesen őt is érinti! Hogy én mekkora egy önző dög vagyok!

  -Nézd Magda. Hidd el nekem, hogy én sem szívesen megyek… de már nem tudom visszamondani.

  -Ne… nem kell mentegetőznöd. Megértem. Ígéretet tettél. Tartsd is be. Majd keressük egymást.

  -De…

  -Jó szórakozást – integettem, s elkezdtem eltenni a szerszámaimat, amiket a csokorkészítésnél használtam. 

Krisztián búcsút intett, s távozott. Hallottam még, hogy beindul egy autó motorja, de nem voltam biztos abban, hogy az övé-e, vagy csak a megszokott napi forgalom zaját érzékeltem-e. A kezemet egészen addig a pult alatt hagytam, míg biztos nem voltam benne, hogy egyedül vagyok. Nem akartam, hogy Krisztián lássa, mennyire remegnek. Mélyet sóhajtottam és igyekeztem a napi feladataimra összpontosítani. Mikor a cserepes növényeket rendezgettem az egyik állványon, belepillantottam a falon lógó tükörbe. Egy sápadt, megszeppent lány nézett vissza rám. – Nos… az már biztos, hogy a magánéletem katasztrofális!

*****

  Az egész napos rágódás után még inkább megerősödött bennem az elhatározás, hogy aznap éjszaka mindenképpen elcsábítom Ákost! Talán bizonyítani szerettem volna magamnak, hogy legalább egy férfit képes vagyok az ujjaim köré csavarni.

  -Ez a pasi sem normális! – morogta a fülembe Lili. Fülhallgatón keresztül voltam vele összeköttetésben, mikor telefonon felhívtam, hogy megosszam vele a tervemet, félelmeimet, és a legújabb fejleményeket. Egyszerűbb volt így, legalább közben még sminkelni is tudtam.

  -Igazad van, már én is kételkedem benne. Egyszer azt hiszed, hogy más, mint a többiek, figyelmes, udvarias, nem használja ki a helyzetet az első randin, amolyan régimódi lovag… aztán meg közli, hogy randevúja van mással, de szeretne nekem udvarolni. Szerintem valahol eltévedt… - mondtam, miközben a szemceruzámmal bűvészkedtem. Nem sűrűn festettem magam, de aznap este szerettem volna kirívóan jó formában lenni. A szőrtelenítésen és fürdésen már túl voltam. Kicsit szexi, kicsit keleties összeállítást választottam egy fehér lenvászon nadrág és hozzá illő libegő blúz képében. Mind a kettőt fényes fehér fonallal hímezték ki, s nem közönségesen, csak sejtelmesen, de mind a kettő kicsit áttetsző volt. Hosszú hajamat kibontva hagytam, két szemöldököm közé pedig egy fehér, arany mintás pöttyöt ragasztottam. Már csak a feketével körberajzolt igéző szemek hiányoztak.

  -Igazából… kicsit elgondolkodtatott, amit mondtál. Mi van, ha csak egyenes szeretett volna lenni? Mi van, ha valóban komolyak a szándékai? Te pedig hülye fejjel ma mással találkozol. Nem is tudom, hogy miért vagy kiakadva erre a szerencsétlenre. Te készülsz éppen lefeküdni valakivel, nem ő. Ő csak vacsorázik és beszélget. Te vagy eltökélt!

  -És most elítélsz? – kérdeztem a másik szemem körberajzolása közben.

  -Azt nem mondtam. Csak próbáltam rávilágítani, hogy hülye vagy, ennyi.

  -Köszönöm szépen Lilikém, ezt a kijelentést mástól is megkapom, ha akarom – vigyorogtam. – De már megmondtam Patnak is, hogy egyszerűen nem akarok a nélkül elmenni erről a világról, hogy legalább egyszer ne tudjam meg, hogy milyen vele.

  -És mit mondott ez a te Patrícia barátnőd?

  -Azt, hogy ő nem akar beleszólni, tegyek belátásom szerint – leheletnyi szájfény.

  -Azt hiszem, el kellene beszélgetnem ezzel a csajjal. Hülye tanácsokat ad! – morogta Lili.

  -Nem azt mondtad, hogy nem akarsz beleszólni? Most azt csinálod.

  -Jó, de nem leszek mindig ott, hogy összekanalazzalak. Most momentán földrajzi akadályai vannak a dolognak.

  -Nyugodj meg kérlek. Ez után nem kell összekanalaznod.

  -Ez után lehet. És a következő?

  -Egyszer fel kell nőnöm – vontam vállat. – De most szeretném kiélvezni, hogy fiatal vagyok és szabad. És, hogy végre felavassam azt a szép fehér csipke fehérnemű együttest, amit arra az alkalomra vettem, ha esetleg mégiscsak képes vagyok újra nemi életet élni. Most pedig, indulnom kell. Ma még meg akarom dugni Ákost! – vigyorogtam a tükörbe.  Az órára pillantottam. Indulnom kellett. Elbúcsúztam Lilitől, ő sok sikert és józan észt kívánt, s hamarosan úton voltam a Főtér felé.

*****

Ákos nem késett. Ismét én értem oda korábban, s újra lesétáltunk a Gödör Borozóba. Megdicsérte a ruhám, rendelt egy félliternyi édes vörösbort tisztán, meg megérintette a kezem az asztalon, s furcsán mosolygott rám. Igazából idilli lett volna a helyzet, ha nem ismertem volna, akkor már majdnem kilenc éve. Rosszat sejtettem. Először csak semmiségekről beszélgettünk. Nevetgéltünk, poénkodtunk egymással, elmeséltük, hogy kivel mi történt az elmúlt egy hónapban. Csupán mind a ketten kihagytunk egy-egy fontos pontot. Egy másik személyt!  Végül én törtem meg a jeget.

  -Sikerült döntened?

Ő kicsit zavarba jött. Hogy honnan tudtam? Túl gyorsan kortyolt bele a borba. Talán bátorságot gyűjtött.

  -Igen – mondta végül. – Szerintem maradjunk inkább csak barátok. Annak jobbak vagyunk.

Talán valami reccsenést kellett volna hallanom. Meg kellet volna szakadnia a szívemnek. De elmaradt. Mi történt?

  -Miért?

  -Tessék?

  -Azt kérdeztem miért? Miért van az, hogy ha valamilyen csoda folytán összeakaszkodunk és valami intim dolog történik közöttünk, mint az a legutóbbi csók, akkor olyan szenvedélyes vagy és odaadó? Olyankor miért érzem belőled, hogy akarsz engem?

 Újabb korty bor a részéről. Éreztem, hogy nagy vallomás készülődik. Ujjait összekulcsolta az asztalon.

  -Nézd Magda. Te egy nagyon vonzó nő vagy. Igen az. Ne nézz így. Én is csak férfiból vagyok. Szexuálisan is vonzódom hozzád. De mint azt már említettem, én is csak férfiból vagyok, és érnek kísértések.

 Még mindig nem ugrott görcsbe a gyomrom, pedig sejtettem mi következik. Inkább azon csodálkoztam, hogy nem vágott padlóhoz a hír! Mi a csuda ütött belém? 

  -Szóval… tudom, hogy időt kértem tőled, de amíg gondolkodtam, Szombathelyen a próbák során megismertem valakit. Kedves, szolid lány. Hittantanárnak készül. Jókat beszélgettem vele. És felkeltette az érdeklődésemet.

  -Miért? – bő szókincs, mondhatom. Viszont lényegre törő!

  -Mert kihívás – mondta végül. – A beszélgetések során elárulta, hogy ő annyira bigott keresztény, hogy az esküvőig senkivel sem fekszik le. A nászéjszakára tartogatja magát.

 Na… ez volt az, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Néhány pillanatig szikrát sem kaptam. Hogy mi van? Ez komoly?

  -Magda? Jól vagy? – aggódva tekintett rám mandulavágású étcsokoládé szemeivel.

  -Persze. Csak egy kicsit kiakadtam.

  -Miért?

  -Mert ez valóban kihívás. De vajon meddig fogod bírni?

  -Nem értelek.

  -Ákos… férfiból vagy. Te magad mondtad. Ő pedig megtagadja önmagától és a párjától is a szexet az esküvőig. Számomra ez érthetetlen.

  -Mások vagyunk – vont vállat.

  -Igaz.

  -Ő egy kicsit jobban érdekel. Ne haragudj. Nagyon izgatja a fantáziámat.

Nem, még mindig semmi, pedig erősen füleltem befelé. Más esetben már ordítottam volna. Mi volt ez a halálos nyugalom a részemről?

  -Rendben. Semmi gond – én is kortyoltam. – Akkor továbbra is barátok maradunk. Végül is… még nem léptük át azt a határt ahonnan már nincs visszaút – vontam vállat mosolyogva. Oké, picit azért erőltetett volt a mosoly.

  -De ugye a holnapi koncertre eljössz? A fiúk már megérkeztek. Ma is próbáltunk.

  -Persze. Megígértem – bólintottam.

  -Valami nem hagy nyugodni – szólalt meg Ákos a második kör kikérése után.    

  -Mi az?

  -Miért vagy ennyire nyugodt? Bevallom kicsit féltem attól, hogy rám borítod az asztalt, vagy a bort. Ehelyett itt ülsz olyan mosollyal az arcodon, mint aki éppen megvilágosodott.

  -Magam sem tudom. De lehet, hogy erről van szó. Tudod, nálam is próbálkozik valaki. Elég kitartóan. Tegnap elmentem vele vacsorázni és nagyon jó volt. Ma időt kértem tőle, hogy átgondolhassam miként tovább.

  -Miattam?

  -Igen. De így úgy néz ki, hogy a Sors döntött helyettem. Lehet, hogy ezért nem vágott földhöz, amit mondtál.

 Ákos egy ideig csak dobolt az ujjaival a pohár oldalán, majd az asztallapot bámulva belekortyolt. Mintha elkalandozott volna.

  -Tehát te is találkozgatni fogsz valakivel. Akkor lehet, hogy megint kevesebb időt fogunk együtt tölteni, mint a legutóbbi kapcsolatodnál. 

  -Ákos, ez csak rajtunk múlik. Akkor találkozunk, amikor akarunk. Csak össze kell egyeztetni.

  -Hát ez az – mondta még mindig maga elé nézve. Ekkor picit megrázta a fejét, s újra ugyan azzal a jól megszokott kedves, kicsit álmodozó tekintettel néztem szembe. – Na jó… szóval a koncert…"