2016. január 17., vasárnap

Étkezés, méregtelenítés, reformok... :)


Sziasztok!

Eltelt egy kis türelmi idő, amit arra szántam, hogy kísérletezzek az ételekkel. Jelentem, ez megtörtént és van is néhány észrevételem. Tizennegyedik napja fogyasztom reggel és este az útifűmaghéjat. Az első másfél hét nem volt éppen a legkellemesebb. Igaz, hogy az emésztésem felgyorsult és a vécére járás is
gyakoribbá vált, azért a levertség, a depresszív hangulat, amire amúgy is hajlamos vagyok, annyira nem volt valami szívderítő hatás. De nyilván ezzel jár, ha a szervezet megszabadul a méreg és salakanyagoktól. Fellép egy másik állapot a szervezetben. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember elmegy egy termálfürdőbe. Ott is, a gyógyvíz hatására először fokozottan érzi fájós, sérült testrészeit, majd később már azon kapja magát, hogy egyre ritkább a fájdalom, a gyulladás, a rosszullét, végül elmúlik. Nos, valami ilyesmit tudnék elmondani erről a kúráról is. A puffadásom is megszűnt a második hét elejére. Bár néhány napja elhagytam a zabkását a reggelimből, lehet, hogy a kettő összefüggött. Amíg újra be nem állnak a mínuszok, addig marad a gyümölcs, mint reggeli.
Ami az ebédeket illeti… igyekszem változatos salátákat kitalálni. Rendszerint kockára vágott sült csirkemell vagy tonhal benne a fehérje forrás. A Spar, mint legközelebbi élelmiszerbolt, elég nagy szerepet játszik a saláta ellátásomban. Bár nincs olyan gyakran ellátva, mint szeretném. Például úgy kell vadásznom a bébispenótra, pedig imádom, és nagyon jó vas forrás, amiben az én szervezetem sajnos hiányt szenved. Ezen minduntalan dolgozom. Tudom, hogy főként lelki okai vannak a szervezeti bajoknak, hiányoknak. Jelen esetben Pósa Ferenc, Betegség, mint pótcselekvés című könyvében, a 415. oldalon nagyon szépen összegzi, hogy mi a vashiány, más néven vérszegénység lelki okai:
Meglévő képességeit, örömeit, és az ezekből fakadó lehetőségeit nem használja ki a helyzetéhez mérten.
Azt érzi, életéből kimaradt a 'fűszer', ezért nagyon visszafogott lesz, kialakulhat a depresszióra való hajlam.
A vörösvértestek száma lecsökken (csökken a vastartalom), ezáltal az oxigénellátó képesség leromlik, így egyre kevésbé képes sejtjeinek az egészséges élethez szükségeseket megadni. De ugyan ez fordítva is igaz lesz. A beteg tudata nem fogja érzékelni a szervezetében lezajló pozitív folyamatokat.”

Az igazat megvallva, hogy jobban belegondolok, mindezt „nagyszerűen” produkálom is, pedig nagyon sok okom van arra, hogy elégedett legyek. De erre később majd visszatérek. Még mindig az ételeknél tartok.

Valahol a lényege az elmúlt két hét megfigyeléseinek, hogy mióta odafigyelek magamra és elmúlt a kúrám puffadásos része, egyre jobban érzem magam a bőrömben. Jobban is alszom, jobb a hangulatom, bár az is csupán most Hétfő óta. Fittebb vagyok, több az energiám is, és nehezebb kihozni a sodromból. A sok-sok méreganyag, ami a beleinkben leledzik, türelmetlenné, agresszívvá és depresszióssá tesz bennünket. Nem is ok nélkül, hiszen a mai világban vajmi kevés esélyünk van arra, hogy kiszorítsuk életünkből a méreganyagokat. Sajnos jelen vannak mindenhol. Az ételekben, italokban, háztartási eszközökben, használati tárgyainkban, a tisztítószerekben, a ruháinkban, a tisztálkodószerekben, sminkben, parfümökben, a levegőben. Jelenleg is ezt tanulmányozom a Hihetetlen! Magazin Egészségháború című különszámának hasábjain. Részletesen boncolgatja az ételekbe nyomot vegyi anyagokat, a levegő szándékos szennyezését, a vakcinák manipulálását… szóval azoknak, akik hajlamosak a pánikra, nem is ajánlom, hogy utána járjon a dolgoknak, mert így töményen, sűrítve, konkrét apokaliptikus hangulatba lehet kerülni tőle. Elgondolkodtató! Ám mivel nem élhetünk burokban, és nagyon kevesen termelhetjük mag saját családunk számára az élelmiszert, csupán tudatosabbá kell válnunk. Ez az én személyes véleményem, nem kell rá alapozni, nem is azért írom. Csupán itt vannak bennem ezek a gondolatok és úgy érzem ki kell adnom magamból.
De hogyan lehetek tudatosabb? Gyógyszereket vagy ahogy a családomban gúnyosan hívjuk „gyógyszarokat” eleve nem szedek, csak abban az esetben, ha nincs más választásom. Mint jelenleg is a Visanne esetében. Lehet, hogy enélkül is meggyógyulnak a női szerveim. Miközben lelkileg tisztítom magam, azoktól a salakanyagoktól is, amiknek hatására fizikálisan manifesztálódtak a petefészkeimben, méhemen, húgyhólyagomon és a beleimen. Mert enélkül a folyamat nélkül nincs teljes körű gyógyulás. Vissza térhetnek. Így, ahogyan arra is figyelek, hogy salaktalanítsam a testem, ugyan ezt a folyamatot kell végigcsinálnom lélekben és mentálisan is.
Gyorséttermekbe főiskolás korom óta nem járok. Már akkor szivacsosnak, furcsának éreztem azokat az ételeket, s mégis, mikor beleharaptam a szendvicsbe, vagy a szósszal bekent burgonyaszerűséget a nyelvemre tettem, valami hihetetlen orgazmikus érzés robbant az agyamban. Igen, igen, azok a bizonyos manipuláló ízfokozók. De sajnos ráébredtem, hogy húsz perccel étkezés után éhes lettem, a pénztárcám pedig nem bírta volna az újabb kört. Így meg is győztem magam arról, hogy nincs szükségem ezekre az ételekre. És ahogy teltek az évek és egyre többet olvastam és néztem a dokumentum csatornákat, vállon veregethettem magam, hogy nagyon is jó döntést hoztam. Nem csinálok palotaforradalmat, akit érdekel, nyugodtan keressen rá ezekre a cikkekre, filmekre, műsorokra. Az Y-nal kezdődő videó megosztó oldalon például mindjárt lehet ezzel kezdeni: Az élelmiszeripar csalásai!

De azon kívül, hogy az embernek elmegy a kedve még az étkezéstől is, mert fogalma sincs, hogy melyik méreg a kevésbé halálos, amit bármilyen mai élelmiszerrel magához vehet, még mit tehet? Én a méregtelenítés mellett vagyok. Létezik drasztikus és kíméletes is. Az útifűmaghéj a kíméletesek közé tartozik. A drasztikus a keserűsó kúra, melyet azután egy héttel fogok megcsinálni, hogy abbahagytam a Visanne szedését, hogy kitisztítsam a májamat, hiszen fél éven át bombázom hormongyógyszerrel, amivel nehéz megküzdeni. Ehetünk máj és gyomorvédő ételeket. Használhatunk olyan fűszereket, melyek kihajtják a szervezetünkből ezeket a mérgeket. Ilyen például a gyömbér vagy a cheyenne bors. Próbáljunk meg házi kosztot enni gyorséttermi és mirelit szirszarok helyett. Igyunk tisztított vizet, és ha el szeretnénk vinni magunkkal, ne műanyag palackban tegyük, hanem üvegben.
Én ezekkel kísérletezek. A nyári vérképem lesz a mérce ;)

Legyen szép napotok!

Joyo 

 

2 megjegyzés:

  1. http://kodpiszkalo.blog.hu/2014/09/10/meregtelenitsunk_keserusoval
    Joyo ne csinald a keseruso kurat kerlek! Silvermoon

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Silvermoon! Igen, ez eléggé elgondolkodtató... :(

    VálaszTörlés

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...