2016. április 13., szerda

Böjt: Harmadik felkészítő nap

Sziasztok!

Íme, ez a harmadik nap, és még mindig kitartok. Igaz, ez az utolsó nap, amikor szilárd ételt veszek magamhoz kilenc nap léböjt előtt. Persze, hogy bírom még. Reggel ugyan még mindig kávéztam. Lustaságom és feledékenységem egyik eredménye. Elfelejtettem haza vinni a zöld teát. Ma bekészítettem a kosaramba, így kizárt, hogy megint itt maradjon. Megvásároltam már a turmixnak valót
is. Cékla, répa és uborka lesz a holnapi kezdő menü gyömbérrel turbózva, hogy kicsit átmelegítsen. 

Reménykedem benne, hogy az életmódvezető barátnőm engedélyezi az útifűmaghéj használatát, mert könnyíti az ürítést és összegyűjti a méreganyagokat az emésztőrendszerből. 

Ma reggel két banánt és két narancsot ettem. 100 chilin már túl vagyok, és még százat szeretnék lehúzni este öt óráig, mielőtt indulnánk Ausztriába. Ebédre mexikói tálat készítettem, sok babbal, mert nagyon szeretem, és tudom, hogy segíti a bélrendszer takarítását. Most ugyan mintha kicsit felfúvódtam volna, lehet, hogy a babtól. Minden esetre a mai napon már négyszer látogattam meg a mellékhelyiséget. És még mindig nem érzem magam teljesen megkönnyebbültnek. Ilyenkor ugyan
megfordul a fejemben, hogy vajon mennyi salakanyag bújhat még meg odabent? Elviekben az ember azt hiszi, hogy a szokott rutin alatt megszabadul a nagy részétől. Ilyenkor pedig kiderül, hogy cseppet sem. Az alatt a durván kilenc nap alatt, amikor folyadékot és folyadék alapú tápanyagokat veszek magamhoz, 100%, hogy kipucolódom. Ezért is szeretném kikérni Timi véleményét az útifűmaghéjról. 

Megfigyelésem a gyors emésztésen kívül, hogy fittebben ébredtem, mint korábban. Ráadásul az arcbőröm is szebb. Kevesebb rajta a kiütésszerű dudor. És a bőröm is kevésbé viszket és száraz. Megnőtt a folyadékfogyasztásom, és sokkal több vitamint viszek be a gyümölcs és saláták miatt. Az edzés már mutat némi eredményt a sziluettemen is :) Ennek nagyon örülök.

Lelkiekben egyelőre nem tudok mit mondani. Pillanatnyilag jól vagyok. Mint megszokhattátok, nálam ez nem, hogy napi szinten, de óránként is változhat, anélkül, hogy bármi lényeges is történne velem. Véleményem szerint a méregtelenítés és a böjt nem csupán abban fog segíteni, hogy feljöjjenek régen
elnyomott emlékek vagy blokkok. Erre már az is elég, hogy kijelentettem, gyógyulni akarok! Ebben támogat az élet. Találkozom olyan helyzetekkel és személyekkel, amik vagy akik megmozdítanak bennem rossz emlékeket, beidegződéseket, traumatikus dolgokat. Azzal dolgom van és a magam tempójában gyógyítom a lelkemet és a bennem lévő gyermeket. Ideje felnőnie. Felelősséget kell vállalnom saját magamért. Átnevelnem magam, és akarattal kilépni a rossz körökből és programokból, hogy más legyek, mint a családtagjaim. Hogy jobbá váljak. Ezzel nem azt mondom, hogy ők rosszak volnának. Egyszerűen akkor, ott, az akkori tapasztalataikkal és lelki érettségükkel mindegyikük arra volt képes, amit tett, vagy ahogyan viselkedett. Tegnap ACA-án felállítottuk a családfánkat és különböző pontok szerint azonosítottuk őket. Vajon kinek az életútját
folytattuk volna, ha nem találkozunk a programmal. Azt hiszem anyámét folytattam volna tovább. S bár ő is erősen dolgozik saját magán, és az apám is, hogy életünk és jövőnk sokkal jobb legyen, azért sokat kell foglalkoznom magammal, hogy más legyek, mint amilyen a múltban voltam. Rengeteg olyan tulajdonságom van, melyeket igyekszem felülírni, átprogramozni magam. A program és a kúra során még ennél is több bukkan felszínre. Például magamtól nem jöttem volna rá, hogy az étel ennyire
központi szerepet kap az életemben. Mit, mikor, mivel, hogyan eszem. Milyen új receptet próbáljak ki. Régen funkció volt. És nem olyan régen, talán mióta saját háztartást vezetek, már művészetté vált. Mit próbáljak ki. Mit mivel kombináljak? Egészséges, pikáns, finom? Hétvégén mi kerüljön az asztalra?

A kúra befejezése után szándékomban áll új alapokra helyezni kettőnk táplálkozását. Szeretném finom, de egészséges ételeket készíteni és a férjem elé rakni. Nyilván szokatlan lesz a számára egy darabig. Nehezen szokott hozzá a zabliszthez és a tönkölyliszthez is. Valószínűleg így lesz a barna rizzsel is. De megéri kockáztatni. A turmixokból neki is adni szeretnék, hogy kellő vitaminhoz jusson. A megerőltető fizikai munka mindent kivesz a szervezetéből. Ezen igyekszem változtatni Májustól. 

Addig is, a kúra alatt igyekszem időt szakítani a békés elmélkedésre, hogy megismerjem saját magamat. Az elmaradt meditációkat vissza szeretném ültetni a mindennapjaimba :)    
        Timi azt mondta, az nagyon fontos. Főként, ha böjtölök. És ne terheljem túl magam. Addig az edzést is vissza fogom. Sétálok vagy kerékpározok, hogy azért a méreganyagok távozni tudjanak a felpörgött anyagcsere jóvoltából.

És íme a harmadik nap képekben :)

Puszi 

Joyo ^^

1 megjegyzés:

  1. Joyo, ez a Timi remélem orvos. Mert 9 nap léböjthöz már kell orvosi felügyelet. Három nap léböjtöt szabad felügyelet nélkül. Mindenképpen keress fel közben egy orvost lécci! :)
    Más: 45 éves vagyok, és én is próbáltam a magam erejéből megváltozni. Ideig-óráig ment, de nem volt tartós.Mostanra rájöttem, ami egyébként nyilvánvaló, csak Isten képes embereket megváltoztatni. Engem is, és a körülöttem élőket is. Örülök hogy gyakran beszélgetsz a Teremtővel! Csak jól jöhetsz ki belőle! :) Pussz. Silvermoon

    VálaszTörlés

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...